Az interneten nemcsak informálódni és szórakozni, hanem vásárolni is lehet. Sokan tudják ezt, mégis kevesen élnek ma még a lehetőséggel.

Egyszerűen és gyorsan foglalhat bárki szállást, repülőjegyet vagy koncertbelépőt az interneten. Számítógépes alkatrészektől a ruhákig minden megvásárolható a világhálón. Ugyanúgy, mint egy hagyományos boltban. A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért nevű szervezet elnökségi tagja szerint a hiedelmekkel ellentétben biztonságos is az e-kereskedelem.

Vevőként, illetve kereskedőként, sőt, szoftverfejlesztőként is azt mondhatom, hogyaz internetes vásárlás nem rizikós, sőt, még talán biztonságosabb is, mint egy hagyományos bolti kártyás tranzakció – vélekedik Csáki Zoltán, a SZEK elnökségi tagja.

Ennek ellenére kevesen vásárolnak még az internetről például fényképezőgépet. Jelenleg a hazai kereskedelem mindössze 1 százalékát teszik ki az elektronikus üzletkötések.

Az elektronikus kereskedelem viszonylag egy új üzletág amellett, hogy igen dinamikusan növekvő üzletág. Évről évre harminc százalékkal nő azoknak az árbevétele, akik ebben benne vannak, de még mindig csak az összes árbevétel, a kiskereskedelmi árbevétel egy százalékát teszi ki – magyarázta Kiss András, a HBM-i Kereskedelmi és Iparkamara kereskedelemfejlesztési főmunkatársa.

Hajdú-Bihar megyében sem elterjedt még az internetes vásárlás. Olyannyira, hogy a megyei kereskedelmi és iparkamara nem is vezet külön nyilvántartást a szolgáltatókról. Ezért tartottak az elektronikus kereskedelemről ma előadást Debrecenben. A résztvevők megismerték az e-bolt alapításának legfontosabb lépéseit.