Videók

E-közigazgatást mindenkinek!

Műsorunkban az elektronikus közigazgatás helyzetét vizsgáljuk meg, illetve megtudhatják, milyen lehetőségeket kínál az Ügyfélkapu.

11 vélemény

Civilként a weben

Mai műsorunkban azt vizsgáljuk meg, hogyan segítheti a civil szervezetek, alapítványok életét az internet.

2 vélemény

Középkorúak és a digitális világ

A föld nem egészen 12%-a használ internetet, ez kicsit több mint 700 millió embert jelent, közülük is egyre többen a középkorúak használják a digitális technika adta lehetőségeket. Mai fórumunkon az ő lehetőségeikkel ismerkedünk meg, az ő kérdéseikre keressük a választ.

2 vélemény

Ügyintézés, bankolás, munkakeresés

Műsorunkban a 40 és 50 év közöttiek internethasználati szokásairól lesz szó, illetve azon digitális termékekről, amik a világháló használatához szükségesek a középkorosztálynak.

Még nincsenek vélemények

Szándék és érdeklődés

Mai műsorunkban az elektronikus közigazgatásról tudhatnak meg többet. A szavazás a demokrácia egyik alapintézménye, ezért is fontos kérdés, hogy egy ország állampolgárai voksolhatnak-e az interneten. A technikai háttér mellett azonban a társadalmi és politikai szándék is elengedhetetlen.

Még nincsenek vélemények

Gyerekek komoly kérdései a világhálóról

Milyen bűncselekmények áldozataivá válhatunk netezés közben, hogyan használjuk a közösségi oldalakat, mire figyeljünk az interneten történő vásárláskor, többek között ezekre a kérdésekre is válaszol Joó Endre rendőr százados azoknak a gyerekeknek, akik a Bács-Kiskun Megyei Könyvtár töltöttek egy hetet.

Még nincsenek vélemények

Az internet iskolája

A Netvilág ezen adása arra próbál választ adni, hogyan használja az általános iskolás korosztály az internetet, de hasznos tanácsokkal szolgál a szülőknek is. Műsorunk végén pedig bemutatunk egy 12 éves csodabogarat, aki nemcsak, hogy olvas és tanul az internetről, hanem még nagymamáját is megtanította az e-mailírás rejtelmeire.

Még nincsenek vélemények

A lényeg az elérhetőség

Különleges helyzetben vannak ők. Olyan ajándékot kaptak az élettől, amely hazánkban keveseknek adatik meg. Számukra a mindennapok nyüzsgéssel, állandó vibrálással vannak tele, és ritkák azok a pillanatok, amikor magukra maradnak. A nagycsaládos szülők és gyerekeik körül mindig történik valami, csak egy dolog állandó: a kapcsolat. …legyen az személyes vagy a világhálón keresztüli.

Még nincsenek vélemények

A számítógéppel időt nyerünk

Nagycsaládok tagjait invitáltuk meg egy fórumra, ahol szakember segítségével szeretnénk választ adni a résztvevőknek a felmerülő kérdéseikre a számítógéppel és az internettel kapcsolatban.

Még nincsenek vélemények

Helyben is az interneten

A mai Netvilágban az önkormányzatok és az internet viszonyát vizsgáljuk meg. Míg öt éve csupán a magyarországi települések felének volt önálló honlapja, ma már keresni kell az olyan kisvárost vagy falvat, amelyiknek nincs weboldala. Az önkormányzatoknak bizonyos adataikat az interneten is meg kell jeleníteniük, a legtöbben ezt a saját honlapjukon teszik. A weblap megtervezése a kisebb településeken azért okoz némi fejtörést.

4 vélemény